2021. november 30., kedd

Túra az Ágasegyházi-erdőben


Ágasegyházától észak-nyugatra jelentős méretű homokbuckás - erdős rész található, mely kitűnő túrázó hely! Érdemes az 52-es főút felől indulni, a 22-es kilométerkőnél lévő Naprózsa természetvédelmi központ parkolójából. Innen indul a Báránypirosító tanösvény is, de egy idő után a piros jelzést kell követni Ágasegyháza felé déli irányba. Frissen felfestett piros jelzések vannak, nemrég újíthatták meg.

Itt már Ágasegyháza felé tart az út:




A pirossal jelzett útvonal átvezet Ágasegyházára, de mi a falu előtt visszafordultunk. Nem feltétlenül kell követni a jelzést, nagyon sok jól járható homokos dűlőút van, érdemes előre megtervezni az útvonalat akár a Google térkép alapján, a miénk csak egy a sok lehetőség közül.




Nagyon változatos a táj, az erdők dominálnak. Véletlenül észrevettünk a fenyves mélyén (az útról alig lehetett látni) egy táblát, amely az alföld - fásítási programnak állít emléket egy több mint 75 éves fekete fenyves közepén. (térképen 1)



Ezen a dombon és környékén tarvágás volt, csak ez a két fehér nyár maradt meg. (térképen 2)



Mintha nem is az alföld közepén lettünk volna! (térképen 3)




Az utolsó szakaszon a Báránypirosító tanösvényt (térképen 4) követtük, azon tértünk vissza a parkolóba.







A Petőfi túrakör is járt errefelé pár éve, és Ők is megjegyzik, hogy milyen kevesen ismerik ezt a gyönyörű részt és hogy milyen kevesen túráznak a kiskunsági túrautakon.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Széki lile tanösvény, Dunatetétlen