2021. május 30., vasárnap

Tiszaalpár


 A Tisza jobb partján fekvő kb 5000 lakosú nagyközség már az Árpád korban is lakott volt, a 10. században földvár állott itt, melynek maradványai még megvannak. Anonymus leírása szerint ezen a vidéken ütköztek meg Árpád seregei az itt lakó bolgárokkal, ezt örökíti meg Vörösmarty Zalán futása című műve is.

A Templomdomb mellől indultunk, régi elhagyott pincék bejárata mellett sétáltunk el, kissé elhagyatottnak tűntek. Vajon használják még őket?




Majd a Deák Ferenc utcán sétáltunk dél-keleti irányba ... a község részben üdülő is, de sok a nem lakott, elhanyagolt ház, ugyanakkor gyönyörű régi épületek és felújított házak is vannak, szóval nagyon változatos képet láttunk már ezen az egy utcán sétálva is.


Az Attila utca vezetett le a holtághoz, itt egy dűlőúton indultunk a Lakiteleki Holt Tisza irányába, úgy hogy jobbról a holtág, balról pedig a Nagy-tó húzódott a meglehetősen saras földút mellett. Itt-ott le lehetett menni a vízpartra, közben hallgattuk a madarakat, rengeteg van, vízimadarak, ragadozók, énekesmadarak, - igazi madárparadicsom ez a vidék. Május közepe lévén, minden üde zöld volt, és szerencsénk volt, hogy kifogtunk egy napos délutánt. Látszott a korábbi sok eső nyoma, néhol bokáig süllyedtünk a sárba, autóval szinte járhatatlan volt az út.



sárga nőszirom

fekete nadálytő




boglárkák fénylő sárga virágai


Az Alpári réten magas fűszálak között a messze távolban feltűnt a templomtorony is.










békaliliom


pipitér mező a homokon


Körbejártuk a rétet, a műút és a vasút mellett tértünk vissza a faluba. Itt már nem volt sár, igazi sárga homok van, ezen próbálnak meg gazdálkodni több kevesebb sikerrel. Természetesen itt is találtunk virágokat.


Vicia grandiflora - szennyes bükköny


közönséges farkasalma

Visszatérve a községbe ugyanaz a változatos kép fogadott bennünket, elhagyott házak között újak, majd elmentünk az Árpád-kori falu rekonstrukció mellett és visszaértünk a Templomdombhoz, ahol a felvezető lépcsőn egy csapat baromfi szedegetett.




A domb a templommal szépen parkosított, rendben tartott, több irányból lépcsőn lehet feljutni.



a lépcső végén Árpád fejedelem



A Templomdomb mellett van a várdomb, melynek tetejéről szép a kilátás a Nagy-tóra és a rétre, valamint estefelé láttuk hogy hihetetlen sok madár él itt, óriási nyüzsgés volt a tavon és a környékbeli fákon.



a várdomb a templomdombról nézve


A túra útvonala  kb 9 km volt.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Széki lile tanösvény, Dunatetétlen